CSONTOK SZEGECSELÉSÉNÉL FELLÉPŐ KORRÓZIÓ
A korrózióvédelem problémája először a sebészeti eszközökön és a csontsérüléseknél alkalmazott szegecseken fellépő korrózió kapcsán merült fel. E probléma elhárítására kezdett kísérleteket Sven Johansson professzor a svédországi göteborgi Sahlgrenska Kórházban. 1937-ben elsőként használta a „dinitro-ortho-kresol” vegyületet a korróziós folyamat leállításához, vagy akár megakadályozásához. Az eredmény a DINITROL termék. Johansson professzor 25 országban nyújtott be szabadalmat találmányára és ipari partnerséget kezdett az ASTRA gyógyszergyárral.
ML MÓDSZER
A járművek súlyos korróziójának problémája először az erős vázszerkezetről az üreges fémlemezekre történő áttéréssel jelent meg. Ezt a változtatást elsősorban a járművek tömegének csökkentése érdekében hajtották végre. Ennek következtében az elemek belső oldalán (az üregekben) agresszív korróziós folyamat jött létre, és nyilvánvalóan csökkentette az anyagvesztés toleranciáját. Ezen kívül a ponthegesztéseknél is megjelent a korrózió. Az új szerkezet kívánalmainak az addigi korrózióvédelmi technológiák nem feleltek meg. Az ’50-es évek második felében kidolgozták a személygépkocsik üregvédelmi technológiáját, az ML módszert, mely a Svéd Autószövetség (Motormännen M) és a szövetség göteborgi állomásának műszaki vezetője Sven Laurin (L) együttműködésének eredménye. Az ’50-es évek végére több mint 1000 jármű vett részt az ML módszer kifejlesztésében.
Az 1960-as évek elején Helge Persson a DINOL korrózióvédelem professzora kidolgozta a különböző autók permetezési diagramjait, beleértve a korrózióvédelemhez szükséges utasításokat és információkat az eszközökről, berendezésekről és termékajánlatokról. Az első áttörés 1955-ben volt, amikor is a VOLVO járművek szállítás közbeni időszakos korrózióvédelméhez nagy mennyiségű DINITROL korrózióvédőt szállítottak. 1960-ban Svédországban egy Peugeot 203 Sedan kapta meg a világ első DINITROL kezelését. 1964-65-ben a skandináv országokban létre jöttek az első DINITROL korrózióvédelmi állomások. 1982-ben a SAAB megkezdte utasszállító repülőgépeinek védelmét a DINITROL anyagokkal, majd következett a Lufthansa. 2005-ben a busz, teherautó és vasúti részleg is elindult, ennek eredménye a Bombardier, az Alstrom és a Siemens vállalatokkal való együttműködés.
A DINITROL több mint 70 évvel ezelőtt meghatározta az első korrózióvédelmi normákat, a folyamatos kutatás és fejlesztés révén világvezető márkává vált. Új, innovatív termékekkel, hatalmas tapasztalattal fenntartható támogatást kínál a vállalkozások és a magánemberek részére egyaránt. Termék palettája mintegy 400 terméket tartalmaz. A DINITROL termékek jól integrálódtak világszerte a különböző gyártási rendszerekbe az autóiparban, valamint egyéb ipari szegmensekben is. A DINITROL rövid idő alatt a világ egyik vezető OEM beszállítójává vált. A vállalat 2005-ben a Pyrmo-Chemie GmbH megvásárlása után pár évvel Svédországból a Pyrmo-Chemie GmbH telephelyére a németországi Lügdébe költözött. Innen az új, korszerű disztribúciós központból kínálja termékeit a világ minden tájára az ipari, járműipari, vasúti vállalatok számára.
A DINITROL fáradhatatlanul dolgozik termékei kiváló minőségén annak érdekében, hogy folyamatosan meghaladja az elért szintet. Ma a DINOL GmbH, a WÜRTH csoport önállóan működő vállalata, és a világ egyik vezető rendszerszolgáltatója a korrózióvédő anyagok, ragasztók és tömítőanyagok, töltőanyagok, permetezhető zajvédő anyagok és a kapcsolódó alkalmazási rendszerek területén. Folyamatosan fejlesztik termékeiket összehangolva ügyfeleik egyedi igényeivel, nagy hangsúlyt fektetve a környezeti fenntarthatóságra. A termékeik folyamatos továbbfejlesztése a környezeti kompatibilitás tekintetében az egyik legfontosabb feladat, a károsanyag-mentes termékek palettája egyre növekvő.
A termékek folyamatos, a mai igényekhez igazodó fejlesztése (GREEN TECH) mellett elékezett az idő az arculat frissítésére is. 2019-ben a DINITROL teljesen átalakította a márka megjelenését, mind a termékek címkéjén, mind a LOGO tekintetében. A megszokott megbízható minőség párosult egy modern külsővel, az új szlogen tükrözi a lényeget: